Már megint beteg

Talán szerdán este volt?

Magvakat ettem, és utána kaparni kezdett a torkom, folyt az orrom, nekem allergiának tűnt. Igazából allergiás vagyok a dióra és a mandulára nagyobb mennyiségben, vagy akkor, ha telítve van a szervezetem. Magyarul, van mikor meg sem kottyan egyik sem, máskor meg allergiás tüneteim lesznek tőlük. 

Aztán egész éjjel nem tudtam az orromon levegőt venni, úgyhogy alig aludtam, és csütörtökön már egyáltalán nem voltam jól. Pénteken el kellett mennem délelőtt, de mikor hazaértem, csak aludni vágytam, és nagyjából a szombatot is végigaludtam. Borzasztóan fáradtnak éreztem magam, komoly kihívás volt Mórral lemenni a tegnap esti sétára. (Előtte reggel és délben is Charlie vitte, mert én aludtam.)

Ma már jobb picit.

Onnan tudom, hogy hirtelen takarítani kezdtem egy kisebbet, meg mosásokat indítottam, pedig szombaton az sem zavart volna, ha belefulladunk a rendetlenségbe. 

Az orromat fújni kell folyamatosan, mert tele az arcüregem, meg a homlokom is, de kapok levegőt rendesen. 

Valószínűleg vagy a kolléganőmtől kaptam el valamit hétfőn, mikor nyolc órát utaztunk összezárva, és köhögött megállás nélkül, bár azt állította, hogy már nem fertőz, csak köhög. Meg kedden és szerdán is találkoztam az egyik gyerekemmel, aki csupa takony volt, de amúgy még mindig nagyon sokan betegek, és sanszosan össze lehet kapni valamit, ha az ember nem százas. Én meg a múltkori két napos kis betegségem óta nem igazán vagyok a régi, szóval...

Olyan szép az idő!

Finom meleg van, próbálok rétegesen öltözködni, hogy mindig tudjak levenni magamról ruhát, ha melegem van, de visszafelé is működjön, ha fázok. 

Lőttem egy Tisza cipőt magamnak, már szemezek egy ideje vele, mert az Adidas Superstar mellett ez volt a másik nagy nosztalgikus kedvencem. Egy ilyet választottam:

Nagyon-nagyon kényelmes, mostanában le sem lehet robbantani a lábamról, többnyire ehhez öltözök.

Másik projektem, hogy kitaláljam az esküvőre a ruhámat és hozzá frizurát.

Kacérkodok a gondolattal, hogy valami teljesen más legyen a haj, mint ami a hétköznapokon van. Ilyesmi áll hozzám közel:

De valami hajpánt sem áll távol tőlem:

Viszont a ruhastílus meg pont más tetszik, mint amik ezekhez passzolnak, szóval nem tudom. Lehet, hogy nem fog érdekelni, úgy párosítom össze a kettőt, ahogy nekem tetszik. 

Jaj, és még rengeteget elmentegettem a Pinteresten, ezek is onnan vannak. 

Kicsit beragadt nálam a kék gomb mostanában, de még a szín sem biztos jelenleg. 

Amúgy csudi izgalmas ez a tervezgetés, szóval egyáltalán nem sajnáltatom magam, csak a kapkodást akarom elkerülni, mert akkor könnyen hozok rossz döntést. 

Tűnődök magamon

egy ideje. 

Már decemberben is észrevettem, hogy időnként nagyon nincs szikronban, amit az eszem és a szívem diktál. 

Volt -ugye- ez az állásajánlat, ahol végül a testérzeteimre hagyatkozva azt választottam, amit nem az eszem diktált. Ezt azóta sem bánom kicsit sem. 

Aztán van az, hogy december eleje óta nem voltam táncolni, pedig minden mellette szól, mégis, mikor csütörtök magasságában szervezni kezdem, hogy majd pénteken este megyek, teljesen leblokkolok, minden bajom lesz, úgyhogy mostanában teljesen ejtettem a témát.

Az is az én nagy ötletem volt, hogy vissza szeretnék menni néha az ex másodállásomba önkénteskedni, tényleg senki, de senki nem sugallta ezt.

Aztán egyre csak tologattam az időpontot, már saját magam előtt volt kínos, hogy akkor meg minek találtam ki ezt. Szóval most szombatra beterveztem, de csak elég sokára (péntek délután) jeleztem a főnöknek, hogy akkor én mennék. Nem nézte az üzeneteket, és én meg nem akartam úgy menni, hogy nem okézza le előtte, bármennyira is áldását adta rá decemberben. Szóval már épp letettem az egészről, és valami hihetetlen megkönnyebbülés vett erőt rajtam, amit egyszerűen nem értettem, mikor este kilenckor visszaírt, hogy persze, menjek csak, jelezte a kollégáknak is. Egyszerre megértettem, hogy nekem már egyáltalán nincs kedvem ehhez, és lehet, hogy decemberben még volt, de már nincs, és kész.

Természetesen elmentem tegnap reggel, mert ezt a "fogkrémet már nem lehetett a tubusba visszanyomni", meg nem is akartam.

A lakók nagyon cukik voltak, megismertek, ölegettek. A kollégák közül olyan csapat volt, akik örültek, bevontak, de egyáltalán nem értették a motivációmat. És rájöttem, hogy már én sem értem, és találom, valószínűleg soha többé nem fogok menni a fentiek ellenére sem. Persze nem szeretem soha azt mondani, hogy soha. És ez teljesen komoly, de tényleg azt érzem, hogy ennek itt most vége, nem erőltetem tovább. 

Én úgy emlékszem, hogy nem olyan régen még nálam teljesen önazonosan működött az, hogy mit szeretnék és mit nem, ezért nem igazán értem magam mostanában.

Valahogy mindig oda lyukadok ki, hogy itthon lenni jó csak, nem kívánok elmenni, nincs kedvem semmi máshoz, minden egyéb csak fáraszt, elveszi az energiámat, de közben meg nincs rosszkedvem, depisnek sem érzem magam. Azért az elmúlt két évhez képest ez hatalmas hátra arc. Remélem csak átmeneti, valahogy jobban tetszik nekem a mindig tettre kész Lulu, aki valami újat rendszerint kitalál magának. 

Eljegyzés utáni, ismerkedős ebéd a két családnak

Két nap alatt teljesen meggyógyultam, ami a tüneteket illeti, de azóta is olyan fáradt, enervált vagyok.

Lehet, hogy ez már nem feltétlen a betegség miatt van, de nem szeretem sehogy sem, mert mindenre rányomja a bélyegét.

Pénteken este még egészen benne voltam a készülődésben.

Tettem fel maszkot a fürdés után, finom puha lett a bőröm tőle. 

Másnap még feldobtam egy ilyet a ruhák vasalása alatt:

Aztán sminkelni kezdtem, és elment a kedvem mindentől. 

Az a baj, hogy van nekem egy nagyon bevált sminkem, és amint megpróbálok ettől eltérni, valahogy semmi sem úgy sikerül. Most a ruha színe miatt próbáltam más színt használni a szememre, de inkább öregített, mint jó volt. Lemosni már nem volt időm, próbáltam javítgatni, de egy idő után feladtam, és úgy voltam vele, hogy mindegy, most így sikerült(em).

Ruhát teljesen mást választottam, olyat, amit itt nem is mutattam.

Egy idő után abban gondolkoztam, hogy olyat kellene felvennem, amiben komfortosan szoktam érezni magam, mert a színátmenetes ruha nem véletlenül csak egyszer volt eddig rajtam. Az a bajom vele, hogy a csíkozása átvált a ruha derekánál, és az nem pont az én valódi derekamhoz esik, ettől optikailag úgy néz ki, mintha lenne egy hurka ott nekem, pedig nincs is. Ezért folyton igazgatom a ruhát, ami -valljuk be őszintén- nem annyira jó, ha másokkal akarok inkább foglalkozni, mint magammal. 

Így végül ő lett a befutó, ez egy szürke-türkizkék pamut ruha (szuper kényelmes), ezüst övvel és ékszerekkel (fülbevaló és gyűrűk, a nyaklánc sok lett volna már), fekete térdig csizmával. A táskám is fekete volt.

Charlienak egy türkizkék inget vasaltam át, így az összeöltözés is megvalósult, bár őt ez csöppet sem érdekelte.

Nagyon pontosan kiértünk a helyszínre, ahol majd a lagzi is lesz.

Hirtelenjében senkit nem találtunk ott, mert ez egy hatalmas terület (repülő leszállópálya is), és Ági meg Belami a másik oldalon figyelték az érkezőket. Pár perc múlva az étterem előtt összefutottunk mindenkivel, mert egyszerre érkeztünk oda. 

Én már a bemutatkozásnál bénáztam, mert az illendőséget áthágva úgy ráztam kezet, ahogy következtek sorban, de nem így kellett volna. Kicsit lefagytam önön hülyeségemtől, de -látszólag- Ági családja nem akadt fel ezen. 

Összesen tizenöten voltunk, mert jöttek Belami édesapjáék gyerekestől, meg Kismacsó, meg Ági részéről a nővéréék is négyen. Egy hosszabb asztal volt előkészítve nekünk, és végül úgy foglaltunk helyet, hogy mi Charlieval pont szemben ültünk Ági szüleivel. Sajnos én még a bemutatkozás blamájában égtem, úgyhogy elfogadtam a pálinkát, pedig utálom. Majd rábeszéltek egy másik ízre, és mivel úgy érzékeltem, hogy Ági apukájának ez fontos, megittam azt is. Hát öhmm.., khmm.., onnantól kicsit becsíptem, és -szerintem- elég sokat beszéltem, de Charlie szerint nem voltam gáz. Legalább kevésbé voltam feszélyezett, mert sokan azt máshogy értelmezik, én meg szerettem volna jó benyomást tenni. Remélem sikerült, mert én nagyon kedvesnek találtam Ági szüleit. 

Végül jó sokáig voltunk,ebéd után cserélgettük a helyeket, hogy mindenki beszélgethessen mindenkivel.

Bejártuk a helyszínt, megnéztük a lagzi konkrét termét, ami egy hangár, és teljesen ki lehet nyitni az egyik falát, rálátva ezzel a kifutóra. Nagyon adja. 

Végül azzal indultunk haza, hogy augusztus 30-án majd élesben is kipróbáljuk azt a helyet.

 

Javulok, mert ruhákat próbálok

A tegnapi nap, de főleg az este, nagyon kemény volt.

Még a nap első részében, a gyógyszer hatására, egészen vállalhatóan éreztem magam. Be is festettem a hajamat a henna+indigó kombóval, de mire a lemosásra került a sor, már eléggé rottyon voltam. Valahogy csak sikerült rendbe tenni a fejemet, de utána már úgy rázott a hideg, hogy egy rubophenes forró ital után lefeküdtem aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy hálóinget kell cserélenem, mert úgy leizzadtam.

Ezek után reggelre már elég jól voltam, és a hajam is szép. (haha)

A hangom egyre furább, meg köhögök kicsit, de szerintem a javulás útjára léptem. 

Ennek örömére ruhákat kezdtem próbálni, hogy miben menjek szombaton az ebédre. Charlie szerint ebből is kitűnik, hogy semmi bajom, ha ennyire ráérek. Őszintén szólva őt aztán egyáltalán nem érdekli ez a kérdés, részére vasaljak át egy inget, aztán ennyike. 

Legszívesebben a színátmenetes kötött ruhámat venném fel, de kellene hozzá egy szélesebb öv, mert a ruha vékonyka kis saját öve egyáltalán nem előnyös. 

 

Vagy legyen a tüllös szoknyám? Talán ez nem ebédhez való..

Ez meg kis mókás, olyan ballagó lányos. Nem?

De, mondjuk, a fekete nadrág egy szép pulcsival is jó lehet. Szerintetek?

Beteg, beteg

Uhh, csak sikerült Charlietól az influenzát elkapni.

Sejtettem én, hogy hiába a bika immunrendszerem, ha telibe köhögnek egész éjjel, akkor minden hiába. A másik szoba foglalt volt szombaton, és vasárnap már hiába aludtam külön, csak elkaptam. (Igazán remélem, hogy más nem.) 

Tegnap este még tornáztam, de éreztem a vége felé, hogy nem igazán esik már jól. Mindegy, csak végigcsináltam, mert mára hajfestést terveztem.

Éjszaka már fájt minden izületem, de még az arcomon a bőr is, szóval így indult ez a nap. Szerencsére megtehetem, hogy itthonról alibizzek, úgyhogy most igyekszem nagyon gyorsan meggyógyulni, mert szombaton lesz a jegyes ebéd, meg pénteken is mennem kellene egy tárgyalásra. 

Meglátjuk.

Charliet elnézve nem lesz ez olyan egyszerű, mert ő még mindig elég rosszul van, pedig szombat óta beteg. Köhög sokat, rossz a közérzete. Végül kapott gyógyszereket a telefonos, mailes konzultációt követően a háziorvosától, még a torkát is be kellett fényképeznünk, ne tudjátok meg, hogy ez milyen nehéz feladat amúgy. 

"Egy, csak egy legény van talpon a vidéken.."

 

Ebek ismerkedése

 Bubuka és Mór konferanciahívásban. (Mór a jobb felső sarokban.) 😂

Tovább a hétvége

Jaj, megint nagyon sűrű volt ez a hétvége!

Persze múlt hétvégén még azt hittem, hogy a következő szabad lesz, terveztem is most vasárnapra, hogy majd bemegyek az ex másodállásomba egy kicsit, de aztán kiderült, hogy Kismacsóék is jönnek, meg itt is alszanak, szóval megint sztornóztam a társadalmi munkámat. Én már csak akkor szólok, ha végül összejön. Ok?

Persze imádtam, hogy tegnap este összefutottak nálunk a fiúk.

Délelőtt -ugye- volt a szalonos élmény, ott -természetesen- csak Ági volt, Belami elment az apjához Kismacsóékkal, mert a féltestvérük szülinapját tartották. Onnan jöttek ide, Luna, Kismacsó és Belami, Ági a barátnőjével programozott a szalon után. Jót bandáztunk együtt, majd vacsora után Luna és Kismacsó baráti összejövetelre mentek, Belami meg haza Ágihoz. Kismacsóék hajnalban keveredtek vissza, aludtak is délig, úgyhogy csendben összedobtam egy lasagnet, utána magamra húztam a futós cuccomat, és Mórral elmentünk kocogni úgy negyven percet. Szegény Charlie meg itthon betegeskedett egész hétvégén.

Olyan régen futottam már vele!

Pedig olyan jó neki is, nekem is. Csak épp nehéz olyan időpontot és helyet találni, amikor és ahol nyugodtan elengedhetem, hogy a saját kis ritmusában ügessen utánam. Most arra gondoltam, hogy a közeli téren nincs mozgás vasárnap, és be is jött, nyugodtan tudtunk futni. 

Annyira szeretem ezt a drága kiskutyát!

Nekünk ő az antidepresszáns. Hihetetlen jókedve van, ha velünk lehet, főleg, ha még el is visszük magunkkal bárhová. Imád csavarogni, kirándulni, futni velem. 

Azt nem állítom, hogy minden körülmények között szívesen indulok el vele sétálni, például kora reggel a hidegben, esőben szívesen kihagynám, de mikor ránézek a lelkes kis pofijára, akkor végül mégis jól szokott esni.

Mondj igent a ruhára!

Nekem kimaradt az életemből (eddig) ez az amerikai tipusú menyasszonyi ruhaszalon látogatás.

Az első esküvőmön a mostohatesóm szatén menyasszonyi ruhája lett átalakítva nekem. Akkor szépnek találtam, mai szemmel... Inkább hagyjuk is!

A második esküvőmön bézs-arany alkalmi ruhában mentem férjhez, királynőnek éreztem magam, de egy üzletben vettem, semmi extra nem volt.

Aztán Ági kezdte a szalonok bejárását, és titkon reménykedtem, hogy valamikor, valamelyik ilyen alkalomra elhív engem is.

Múlt szombaton volt egy nagyon rossz élménye egy kisebb szalonban, mikor jöttek Charlie szülinapjára, eléggé ki volt kattanva tőle, de aztán elvihogtuk az egészet, mert elmesélve olyan abszurd volt, hogy már vicces. Akkor beszéltük meg, hogy a következő szombatra foglal időpontot a két koszsorúslánynak ruhapróbára oda, ahová a kupont nyerte az egyik kiállításon. Mondta, hogy menjek én is a keresztányommal, és én boldogan mondtam igent. Úgy volt, hogy jön Charlie is, de beteg lett reggelre, inkább nem jött, de igazából ez egy nagyon csajos program volt.

Megérkeztünk a szalonba, és már az előtértől lehidaltam.

Annyira cukros, szirupos és émelyítő volt az egész, hogy imádtam. Szeretem a túlzásokat pár dologban, és ez az volt a javából. Mindenhol menyasszonyi ruhák és alkalmi viseletek, a díszlet, az illat, a milliő. Annyit mondhatok, hogy a vattacukorszerű illatom, a Tihany Premier parfümöm pont ide lett kitalálva. Pillecukor (lol) volt kitéve, meg rengeteg csokoládé, de kávét és pezsgőt is lehetett kérni. Tisztára Willy Wonka világa volt, csak épp menyasszonyi ruhaszalonként.

Kaptunk egy fiatal lányt, aki nagyon kedves és előzékeny volt, egyik ruhát szedte le a másik után, segített próbálni, semmitől ki nem jött a sodrából. A két kislány először nagyon meg volt illetődve, de aztán megtaláltuk nekik A RUHÁT, és egyből hercegnővé lényegültek. Valami csodaszépek lesznek, és úgy tűnik Ági is megtalálta A RUHÁT, ő lesz majd a királynő azon a napon.

Mindenesetre megbeszéltük gyorsan Zoéval, hogy itt ellennénk még pár órát, mert annyira élveztük az egészet.

Ezek mennek most

Őszintén szólva már én sem vagyok túl boldog ettől a pakolás és selejtezés projekttől, úgy érzem soha nem lesz vége.

Én nem tudom, hogy hány zsák lomot vittem már le a szemetesbe, és még hány lesz, de közben gyűlnek az ilyen-olyan szigetek. Egy, amit Anyuékhoz viszek elégetni, mert személyes adatok vannak a papírokon, egy másik üres füzetekkel van tele, amit valamelyik lakásotthonnak adok majd le, de olyan is van, amit még Kismacsónak kell átválogatnia. Volt egy, amit tegnap Belami nézett át, azt ma teljesen megszűntettem. Tényleg napi egy-két óra jut rá, hogy ezzel foglalkozzak, de elképesztő mennyiségű idő kellene akkor is, ha folyamatosan ezt csinálnám. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ennyi lom ebben a kicsi lakásban, arról meg főleg nem, hogy miért nem tűnik kevesebbnek, mikor már kidobtam egy csomót. Mindegy, egyszer úgyis a végére érek, meg legalább ez az érzelmi része elmúlt, nem nyavalygok, hajítom kifelé, ami biztosan nem kell. 

Charlie pénteken töltötte be az ötvenedik évét, de tegnap tartottuk meg a szülinapját.

Pénteken dolgozott, ráadásul jó messzire kellett mennie, hiába mondtam neki hetekkel előtte, hogy arra a napra vegyen ki szabadságot. Na mindegy, nekem azért volt jó így is, mert el tudtam nyugiban menni szülinapi dekorációt venni pénteken, meg az anyukájánál fel is díszítettem a nappalit a másnapi családi összejövetelre. A tortát már előtte nap megrendeltem, meg bevásároltam az ebédre. Természetesen túrós tészta (is) volt, mert az Charlie nagy kedvence, régebben ebből csináltam tortát is neki, de most a vendégekre tekintettel volt rendes sütemény. 

Csak a szűkebb család volt, Charlie anyukája és tesója a feleségével, meg a gyerekekkel, közöttük a keresztlányunkkal, meg később Ági és Belami is befutott. 

Felkérték a keresztlányunkat koszsorúslánynak. 

Ez nagyon cuki jelenet volt, mert Zoét felkészítettük rá, és nagyon izgult, de örült neki. Aztán Ági átadott neki egy borítékot, amiben volt egy szép lap, amiről az arany szívet le kellett kaparnia, azon volt a kérdés, amire válaszolnia kellett. Belami adott neki egy érmét, kaparta nagy lelkesen, aztán olvasta a kérdést, és ragyogva válaszolt, hogy IGEN! 

Majd jövő szombaton megy Ágival, meg a másik koszorúslánnyal (Ági hasonló korú keresztlányával) ruhát próbálni, mert az is egyforma lesz majd a két koszsorúslánynak. 

Azt még az apjától kérdezte előtte: -De mit kell csinálnom majd az esküvőn?

Mire az apja: -Vonulsz a menyasszony előtt, esetleg virágot szórsz, nem tudom.

Erre Zoé: -Ez menni fog.

Persze az apja nem hagyta szó nélkül: -Azt elhiszem, szerintem ráadás is lesz, ha rajtad múlik  művésznő. (Zoé dráma tagozatra jár a suliban, erre célzott.)

Jövő hétvégén Kismacsóék jönnek haza, addigra annyira rendet kell vágnom, hogy aludniuk legyen hol.

Még megvannak az ágyak, nem tudom lesz e annyi időm a héten, hogy kicseréljem őket kanapéra. Mindenesetre ő is át tudja majd nézni a dobozát, aztán azt is megszűntetem.

Haladok. Lassan, de biztosan.